A Biblia Igazságai
1Tim 4:10–11; hiszen ezért fáradozunk és tusakodunk, mert reményünk az élő Istenen alapul, aki minden ember megmentője, leginkább a hithűeknek (híveknek), ezt hirdesd és tanítsd.
1Ján 4:14 és mi láttuk, tanú(bizony)ságot is teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül,
Ján 19:30 Amikor elfogadta az ecetet Jézus ezt mondta: elvégeztetett! és lehajtotta a fejét, kiadta (visszaadta) a szellemét.
Ján 12:32 és én, ha felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonzok.
És a kereszten elhangzott elvégeztetett.
És már Ésaiáson keresztül a Mindenható tudatta „ Amint megmondtam, véghez is viszem, ahogy elterveztem, meg is cselekszem!” Amik ezek:
1Kor15:22 mert ahogyan Ádámban mindenki meghal, úgy a Krisztusban mindenki megelevenedik.
1Tim4:10 … Aki minden ember megmentője, leginkább a hithűeknek (híveknek),
Ezért a fenti Igék megállnak és megfog valósulni.
Isa 46:11 Én vagyok, aki elhívok napkeletről egy sasmadarat, messze földről egy férfit, tanácsom véghezvivőjét. Amint megmondtam, véghez is viszem, ahogy elterveztem, meg is cselekszem!
Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy segítsen a magyarul beszélő embereknek, akik nem beszélnek más nyelvet. Hogy legyen lehetőségük meghallani és tanulmányozni a Biblia jó hírét. Mert az igazi jó hír az emberiség számára az, amit az Úr Jézus Krisztus tett a kereszten, az emberiséget megváltotta, megmentette, és ez az ami elhangzott:
„Amikor elfogadta az ecetet Jézus ezt mondta: elvégeztetett! és lehajtotta a fejét, kiadta (visszaadta) a szellemét.”
Angol nyelven több weboldal van, ami a jó hír üzenetével foglalkozik különböző személyek által. És ez a vonal visszavezethető egészen az első gyülekezethez. De az eredeti üzenet és hit, az idők folyamán eltorzult, de szerető jó Atyánk Szelleme mindig megtartott egy kis csoportot, akik továbbadták a jó hírt.
A bibliában Jézus Krisztusra összpontosító univerzalizmus témáját nehéz megtalálni, mivel a témával kapcsolatban a hagyományokhoz kötött egyházi intézményektől származó sok félremagyarázás található.
A legtöbb ember halhatatlanságot akar, örökké élni. Milliók kutatnak az interneten, és keresnek információt arról, hogyan lehet ezt elérni. Emberek milliói keresik fel az internetet szerte a világon, és kérdéseket tesznek fel a kereszténységről és arról, hogy mit tanít az üdvösségről – hogyan lehet elfogadni az örök életet, amelyet Jézus Krisztus jött adni. Hogyan nyerheti el valaki az örök életet? A legtöbb keresztény felekezet azt tanítja, hogy az emberiségnek csak egy kis százaléka kap örök életet a mennyben. Az emberiség többi része, a hagyományos egyház szerint, csak az örökkévaló büntetés poklában kapja meg a halhatatlanságot. Úgy tűnik, hogy egyes bibliai versek a poklot tanítják, mások pedig egyértelműen az egyetemes üdvösséget tanítják Jézus Krisztus keresztjének befejezett munkáján keresztül. Mi az igazság? Az emberek keresik a Bibliába? Amikor az igazságkeresők megpróbálnak olyan cikkeket vagy könyveket találni, amelyek az egész emberiség üdvösségét tanítják, nehezen találnak kulcsszavakat, hogy megtalálják a témát. Íme néhány kulcsszó a Jézus Krisztus általi egyetemes üdvösség bibliai koncepciójának leírására:
Jézus Krisztus győzelmes evangéliuma, végső kiengesztelődés, egyetemes üdvösség, apocatastasis, apokatasztázis egyetemes megváltás, nagyobb remény, nagyobb hit, Pál evangéliuma, a dicsőséges evangélium, a kegyelem evangéliuma, egyetemes helyreállítás, egyetemesség, pokol nélkül evangélium, egyetemes kiengesztelődés, Befogadás doktrínája, Isten elkerülhetetlen szeretete apokatasztázis.
Hasznos Magyarnyelvü Weboldalak:
Magyar Konkordáns Honlap http://www.konkordans.net/
Konkordáns honlapok: www.konkordanterverlag.de
Hasznos Angolnyelvü Weboldalak:
Bible Truths: https://bible-truths.com/
Tentmaker: https://tentmaker.org/
A.S.K. Asocciates For Scriptural Knowlege: https://www.askelm.com/
Total Victori of Christ: https://www.youtube.com/results?search_query=total+victory+of+christ
